Még mindig csak egyéb meg egy szobai növény

Tegnap annyira hajlandó voltam, hogy eltűntettem a paradicsom és a chili tövét, levágtam a rodoendronról a beteg leveleket és kiszedtem a múltkori hidegben megfagyott bazsalikomot. Még szerencse, hogy egy-két héttel ezelőtt túl sokat vágtam le belőle, megmaradt egy pár ág, amiket aztán beleraktam vízbe és kigyökereztek. El fogom ültetni, lesz télen is belőle.
Várok a kicsit jobb időre – álltíólag kisvártatva itt lesz –, hogy legyen kedvem dolgozni kint.

Ezt a növényt kaptuk, persze nem bírtam megjegyezni a nevét, pedig a hozzáértő barátnőm mondta. Valami bibliai nevű csónakja vagy hajója...






Nagyon egyszerűen lehet szaporítani, az elszáradt virágot simán bele kell dugni földbe. Olykor magától is megteszi, ha nem figyelünk, a mellette levő cserépben is kikelhetnek a kis magok, mert egyszer csak szétpattintja a növény.

Igazából az egész posztot azért írtam, hogy ezt a zenét, illetve a két előadását betehessem:


Quimby: Most múlik pontosan



Csík zenekar: Most múlik pontosan

erős ildikó  – (2009. október 21. 21:34)  

Szia!
Igen, ez az a dal, amire emlékeztem. Lehet, hogy csak az zavar, hogy színpadon állnak félkörben. Valahogy más környezetben természetesebb lenne, jobban át tudnám adni magam a dal hangulatának.
A növény pedig nagyon mutatós, de valahogy nekem túl ??? milyen? Ezen gondolkodom. Olyan kiállítási darabnak tűnik, mintha jobban áradna belőle a különlegesség, mint a természetesség. De lehet, hogy azért, mert én a szabálytalanabb, loboncosabb növényeket kedvelem.

Makka  – (2009. október 21. 21:44)  

Azért ezt a felvételt raktam be, mert ennek elég jó volt a hangminősége a többi fellelhetőhöz képest, vannak koncertfelvételek is a youtube-on. De egyébként ennek a nőnek mindenképpen ilyen hangja van és a zenekar is nagyon jól szól, akárhol vannak.
A növény szerintem rendkívül fotogén, életben nem mutat ennyit.:)
Abban igazad van, hogy olyan nagyon "szobai". De nekem igazából tetszik, hogy a levél fonákja más színű, és a pici fehér virágok elég jól kiemelik a színeket.

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
MyFreeCopyright.com Registered & Protected

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP